Everybody has a mask...

Már egy hónapja, hogy az alma leesett a fáról és a lány rájött, hogy az alma ízetlen és szétmarná a száját, ha csak beleharapna... Vissza ment. Azóta már úgy gondolta nem is érdekli az alma... el is felejtette. Nem gondolt rá. Nem érdekelte. Minden kapcsolatot elszakított, hogy még csak véletlenül se láthassa őt... Az almát se érdekelte többé a lány, de a lány mégis attól fél azóta, hogy majd az alma elárulja titkát. Aztán jött egy álom. Mint akkor régen... olyan valóságos volt az álom most is, mint akkor. "Mindig is fontos leszel nekem..." A lány már nem tudta fenn tartani a közömbösség álarcát, és most újult erővel tört rá a rosszullét és több mint egy hónapja elfojtott szerelem apró utó-lángjai. A fájdalom, amiért ez a szerelem bűn volt, a fájdalom amiért ez a szerelem nem teljesülhetett, a fájdalom amiért sosem lesz biztos benne, hogy szerelmét értékelte-e, a fájdalom, hogy nem tudhatja, hogy csak kinevette-e... A fájdalom, hogy ez szerelem volt . A lány szeretné megint l...

Bizalom. Csalódás. Harag. Kiábrándultság. Általában így jönnek egymás után. Mostanában én is csalódtam pár emberben. Mi ebben a szomorú? Igazából semmi. Mi ebben a jó? Rájöttem, hogy ki azaz egyetlen, aki megérdemli, hogy szeressem. Kegyetlen voltam ezzel az emberrel és úgy gondoltam nem is szeretem, csak mert valaki elhúzta előttem az álmaimbeli mézes madzagot... Az álmok szépek, de nagyon megzavarják az embert. De nem is ez a lényeg. Soha előtte nem éreztem ilyet és nem tudtam elképzelni, hogy ilyen. A szeretet olyan szép dolog. A szerelem még inkább. Ha két igazán szép lélek kezdi el szeretni egymást, az egyenesen isteni dolog... még így is, hogy emberek vagyunk és mind a ketten tele vagyunk hibákkal, sérelmekkel. Gondolkodás nélkül feláldoznám magamat érte, ha úgy hozná a helyzet, de lehet hogy ő még előbb is megtenné értem. Nincs felemelőbb és szebb érzés annál, ha tudod, hogy valaki tényleg szeret. Ilyen érzés lehet repülni.

Rájöttem, hogy van olyan szerelem, amivel mindenkit csak bántani lehet. Magadat és másokat is. Rombolsz vele. Menedékeket zúzol porrá és fájó érzéseket kavarsz fel a lángoló szerelmeddel. Mindent magad mögött hagysz és mint egy hurrikán pusztítasz, mert mindent elsöpör ami eléd és az érzéseid elé áll. Nem érdekel semmi. Senki és semmi. Csak Ő. Ő aki viszonozza, de neki is fáj, mert ezzel mást bánt. Hurrikán vagy, ami mindent elsöpör és széttör.

Gyűlölök mindenkit.

Istennő segíts. A tiltott gyümölcs is a lány felé fordult, már ő is akarta, hogy a lány megkóstolhassa. A lány gyomra összeszorult. Lefog zuhanni bárhogy is dönt...

Hajrá, hajrá menni fog ez! Csak no para. Vizualizáció. Vizualizáld, hogy sikerült és sikerülni fog. Be kell, hogy valljam, hogy gyűlölöm a stressz helyzeteket és soha nem fogok hozzá szokni. Főleg a szóbeli megmérettetéseket nem bírom elviselni. De nem baj! menni fog és kész! menni fog! Hajrá! Hajrá...

Kicsit fura... Már megint, olyan hülyén érzem magam. Olyan... Nem is tudom. Izgatottsággal vegyes ijedtség. De én igenis ura vagyok önmagamnak és képes vagyok kordában tartani a vágyaimat. Nagyon nehezen, de megy és ez a lényeg. Néha az álmok furcsa dolgokat mutatnak nekünk, pedig mindig a tudatalattink üzen vele. Üzen, hogy mit szeretne vagy mitől fél. Mindig üzen, akkor is ha abszurd dolgokat láttat velünk. A legrosszabb az egészben, hogy olyan valóságos, olyan... majdnemhogy kézzel fogható. A szívem hevesebben dobog, az egész agyam úszik az endorfinban és a szerotoninban, de ahogy felkelek rájövök, hogy csak álom volt és annál nagyobb a puff. Bár ha jobban belegondolok akkor is csodás. Csodálatos ajándék, hogy álmodhatunk... hogy az elfojtott vágyainkat és minden kívánságunkat és fantáziánkat kiélhetjük büntetlenül az álmainkban... legalább ott, ha már a valóéletben nem lehet ... vagy nem szabad. :)

Legszívesebben követelném Stephenie Meyer nyakon csapdosását egy rohadó büdös hallal, hoyg kitalálta ezt a szerencsétlen, paradox vámpírtörténetnek titulált valamit. Az egész sztori ellent mond az évezredes vámpír hagyományoknak és a vámpírokból ilyen nyámnyila béna "shiny" idiótákat csinál, és ez bosszant. Bella és Edward összeházasodnak és utána lefekszenek egymással és jön a vámpírbaba. VICC. De a legszomorúbb az egészben, hogy a sok elnézést a kifejezésért hülye nő bekajálja, mert hogy milyen romantikus... viszont Én, aki tiszteli és szereti az IGAZI vámpír irodalmat, kiakadok ezen, mert ez egy paródia. Anne Rice volt az igazi, aki a legjobban bemutatta a vámpírok világát... Darren Shan szintén vicc... A 10-14 éves korosztálynak elmegy, de utána rákéne döbbeni, hogy amúgy meg nem állja meg a helyét az említendő vámpírkönyvek között. Ami még nagyobb poén, hogy manapság ez már divat. A vámpírizmus... a vámpíros könyvek olvasása... "farkasember modell" "éj...

Elveszíteni egy barátot mindig rosszul esik.... akkor is, ha az az ember nem is gondolja ezt "tragédiának", hiszen úgyis tobzódik a sok-sok "legjobb barátok" közt. Kár, hogy nem érzi át a dolgot. Nem szoktam sokaknak megnyílni, de ha megnyílok akkor máris kezdek elvárásokat felállítani vele szemben, hogy bizonyítsa, hogy megérdemli a szeretetemet, azt a szeretetet amit nem adok könnyen, de annál erősebb... Kár, hogy neki ez igazából semmiség... és örülök, hogy igen végül is nekem se fáj, csak rossz... rossz az érzés, hogy már megint tévedtem és csalódott vagyok, hogy nem sikerült megkapnom azt amit adni szerettem volna. Most megint csak álldogálok itt egy magamban és kénytelen vagyok belátni, hogy nincsenek barátaim, mert akik voltak azok is itt hagytak. Én lennék a hibás? Vagy rossz emberekkel hoz össze a sors? A haverság más tészta.... haverokból mindig rengeteg van... de barátból egy se. Kicsi szívem újra bezárja kapuit és vár majd, hátha találkozik egy rokonjáva...

A középkorban Európa-szerte ismert ballada volt. Mese és monda formában elsősorban Észak- és Kelet-Európában terjedt el. A nemzetközi és a magyar hiedelemmonda- katalógus egyaránt számon tartja. A mese, monda és ballada alapjául egyaránt az a monda szolgált, amely a szláv népek közt alakult ki a 6-7. század folyamán, a vándorénekesek terjesztették és juttatták el hozzánk is. A halott szerető megjelenik, mert kedvese visszasírja. Az, hogy a halottat nem szabad visszasírni, a közhitben általánosan elterjedt volt. A következőben egy észak-magyarországi változata található a Lenore balladának: Volt egy fiatal pár, nagyon szerették egymást. A katona kiment a frontra és meghalt. Egy éjjel egy ló megállt az ablak alatt, egy fehér ló, és beszólt a katona, hogy: - Kedvesem, jössz-e velem? A lány mindjárt szedte a holmiját a hátára, és ment a férfi mellett. Nem vette fel a lóra, csak ment mellette. Mindig a temető fele vitte, és borzasztóan kezdett már félni a lány. A férfi mondta: ...

Nem is tudom, hogy mit írjak... Május 19. A 19. születésnapom... megkezdtem a 20. évemet... elkezdődött volna a 20. hónap... 19-20-19-20... a 20-as szám az élet minden területén változást jelez. Azt hiszem megtörtént... A szóbelik még hátra vannak, aztán ki leszek lökve a nagyvilágba. Hajrá! Valaminek vége lett... valami elkezdődött. Sok érzés kavarog bennem... Sokan nem hiszik el, hogy igenis érezheti ok nélkül szarul magát az ember... és igenis lehet ilyen a sorsom, lehet ilyen a habitusom. Gyorsan nagy lánggal égni, majd hamuvá porladni és újra kezdeni az egészet. Nem tudom mi zajlik bennem... De... az az idióta vigyor az arcomon, ha eszembe jut az egész... istenem... és az üresség, aminek nem szabadna ott lennie... Minek is írok blogot, ha félek tőle, hogy megtudják fejteni a sorokat... A lány és az alma... folytatódik. A lány megérezte az alma illatát, közvetlen közelről látta annak bőrét és ennivaló színét... hozzá ért, de még nem ízlelte meg, pedig nagyon szeretné megtenni....

Alma illatú, őszi reggel volt, a fény arany ágai kinyúltak a felhőkből. Minden aranyos párában úszott, halk madár dal imbolygott a levegőben. Létem értelme kérdéses, a magány már kevésbé... Valóban... egy csillag is közelebb van, mint bármelyikőtök.

Gondoltam írok pár sort itt a nagybetűs kapujában... Büszke vagyok az iskolámra és magamra is. Filozófia országos 24. helyezett. Örülök, hogy újra sikerült maradandó nyomot hagynom magam után... "egy jelet, ha indulni kell..." és, hogy beszélni fognak még rólam, és én leszek a példa, az első. Ez jól esik. Jól esik a tudat, és nem fellengzősségből, tényleg jól esik az elismerés. Egyszer elhatároztam, hogy egész életemben azon fogok dolgozni, hogy a nevemet emlegessék majd, hogy ismerjenek és tiszteljenek azért amit létrehoztam. Megtettem az első lépést... elballagtam a szeretett gimnáziumomból és nekik is büszkeséget szereztem és hozzájárultam az iskola jó híréhez. Szeretném, ha az életem minden szakaszában tudnék hagyni egy ilyen jelet, egy lenyomatot, hogy ott voltam. Szeretném, ha tudnék alkotni és ezzel örömet tudnék szerezni másoknak. Szeretném, ha teljesülnének az álmaim. Szeretném, ha az álmaimból az életemet is fent tudnám tartani. Szükségem van társakra, akik szeretne...

Elrontottam volna? Ugyan... most már tényleg mindegy, rá léptem erre az ösvényre és visszalépni már nem tudok. de aggódok és félek. Nagyon félek, hogy vége lesz... Nagyon félek, hogy még csak most kezdődik... Nagyon félek hogy még el se kezdődött, vagy hogy már túl késő kilépni... Néha olyan szívesen tenném le a lapjaimat kiterítve: "tessék, ennyit tudtam adni... én most abbahagyom a játékot. " Úgy érzem az egész világ súlya nyomja a vállamat... az agyamat... a gondolataimat. Érzem, hogy kapargatja a felszínt az őrület. Miért nem látja senki? Miért nem tudom megmutatni? Csak egyetlen egy valaki érezné, amit érzek... ne... inkább ne is érezze... ezt ne. Csak tudja, hogy baj van, hogy szükségem van valamire. Vajon meddig fog még tartani az a recsegő korlát? Lesz-e valaki aki észre veszi? Meddig tudom még tartani magam?

Belülről feszít szét a némaság. A kényszer csend, mert senki sem hallgat meg, Mikor szóra nyílna a szám. A fülek süketté válnak, s nem bírom már. Elmém bomlik, s lelkem könnyezve ordít, s bár hangját csak én hallom... a koponyám már szétreped... S a fájdalom egyre mélyebb és feneketlen, mint az a csatorna régen S tőlem ne várja senki, hogy szavaim csengjenek vidáman, mint kis madárkák hangja, ebben a rothadó, remegő világban... Az emberek őrültek, felbomlott a rend... az elme... Béke van, de hol az ész? Ez lesz tán tényleg a vég? "Emberek vannak, de nincs emberiség..." Az ember kiszáll, a Föld utazik tovább...