Könnyek

Sírok értetek. Sírok úgy, ahogy az Anya sírat benneteket. Sírok, egyre sírok és a sós tenger sose apad el. Sírok, érted és érte. Egyedül jó lehetsz, de együtt... együtt ti vagytok a testet öltött gonoszság. Isteni lények lehetnétek, de mindig van egy, aki belülről rohasztja szét a jót. A szép kis díszes hernyó, aki pillangó akart lenni, de még mielőtt bebábozódott volna, belülről megette egy féreg... mielőtt láthatta volna az eget, és repülhetett volna. Testének csak az üres váza maradt... Sose felejtem el. Sírok értetek, de tudom... ezért azt gondoljátok: álszent, mártír... ha magamért sírok: önző, sajnálja magát. Hát nektek semmi se jó?
hányan próbáltak már valakik lenni és tenni... akik az emberek javát akarták mind meghaltak... akár pont azok ölték meg, akiknek a javát akarták... hányan áldozták már egész életüket fel azért h jobbá tegyék a világot.. és semmi. az erőfeszítés hiába volt. tényleg csak magunkért érdemes élni de itt máris abba a csapdába esünk h pont emiatt is tartunk itt.. meg tartottunk mindig is...
Mikor értek fel az isteni származásotokhoz? Vajon miért emelt ki az Anya titeket az állatok közül? Azért, hogy más szinteken továbbra is állatok maradjatok? Miért nem hallgatjátok mit mond a lelketek, a rideg eszetek helyett? Miért nem kerekedtek felül az egotokon? Miért fordultatok el az Anyától és önmagatoktól?