némaság
Miért van az, hogy emberek vesznek körül, társaságban ülök, beszélnek és beszélek hozzájuk, de kurvára egyik se érti, hogy mit akarok mondani. Mi a jó büdös francért beszélek egyáltalán, ha egyik se érti meg mit akarok mondani? Kibaszottul némának kellett volna születnem és akkor legalább ezzel nem lenne gondom... meg legalább lenne okuk miért kitaszítottként tekinteni rám, és talán lenne miért úgy is érezni magam. Így viszont csak a hajamat tépem, és legszívesebben kivágnám a nyelvemet, mert hiába szólalok meg ritkán, azt se értik meg. Talán még soha nem éreztem magam ennyire magányosnak, mint most. Legszívesebben elmondanám annak az 5 embernek, hogy mit éreztem irántuk, és kilépnék ebből az egész szarból, mert ez a mostani életem olyasmire akar megtanítani, amivel nehezen birkózok meg és még lehet várnia kellett volna vele még két életet. Mit kéne észrevennem ebből az egészből? Mit? Mire kéne rájönnöm?