Everybody has a mask...

tegnap a buszon ülve rádöbbentem, hogy milyen csodálatos minden. a mellkasomat feszítette a gyönyörűség, ahogy néztem a fák hullámzó lombjait, a főtéren üldögélő és beszélgető embereket, az időseket a kis kutyáikat sétáltatva, a rohangáló gyerekeket, a szabadon szálló madarakat. ilyenkor rádöbbenek, hogy milyen csodálatos az ember, és milyen csodálatos a világ... aztán eszembe jut, hogyha minden ennyire fanasztikusan gyönyörű, akkor miért kell ezt is elrontanunk? nincs még egy élőlény, ami ennyire ellentmondásos lenne, mint az ember. Az emberi faj a legcsodálatosabb és egyben a legundorítóbb is ezen a földgolyón... miért? miért nem tudunk egyszerűen csak jók lenni? miért fertőzi meg ezt a harmóniát valami gonosz?

hogy miért érzem jobban magam amikor játszok, mint miközben a saját életemet élem? mert sokkal jobb ott lenni. de akár az életemet is hasonlíthatom egy játékhoz... egy elcseszett játékhoz. most kezdem el érezni, ahogy telnek a napok, hogy a döntéseim formálják az életemet és úgy érzem nem jó irányban.,.. ezzel csak az a gond, hogy nem tudok visszamenni és egy bizonyos mentéspontot újratölteni. :D nem mellesleg ijesztővé vált az érzéketlenségem. fásult vagyok. közönyös vagyok. elszökött belőlem a szikra, amit csak az tud visszahozni, ha egy fantáziavilágba menekülök... ott tombolnak az érzéseim, dúl bennem a tenni akarás...de itt... a valóságban már semmit se tartok megmenthetőnek. ha a saját életemet nem tudom rendbe tenni hogy akarjam a világot jobbá tenni? túl sok és túl szoros egymás utánban értek a "sebek" az elmúlt másfél évben. a gyűlölet is új erőre kapott bennem. gyűlölöm őt, azért amilyen... gyűlölöm, mert szeretik. gyűlölöm, mert hozzá ért, ahhoz akit szeretek. g...