Everybody has a mask...

Telihold. Fehér fény. A mező. Én és a vágyam. Érzem az orromban az éjszaka hűvös fuvallatát, a száraz fű, a föld illatát... és a tömjén illatát. Érzem Isten jelenlétét, látom a szemeiben. Érzem a bőrén, érzem a nyálában, érzem a kilélegzett levegőjében. Annyira kivánom. Fel akarom falni, mint egy állat, eggyé akarok válni Vele. Remegek és a szivem kalapál.

Mennyi minden történt ezidő alatt... voltam fent is, lent is.. de leginkább csak középen. Sok idő eltelt... ÉS visszanézve kellett ez a sok fájdalom, hogy most azt lássam, amit látnom kell... akkor is, ha most még nem vagyok tejesen tisztában vele, hogy mit is látok pontosan. Úgy érzem, hogy küzdenek értem bizonyos energiák... De nem tudom eldönteni, hogy amit a jónak vélek tényleg jó, vagy a rossz maga, csak gyönyörűen álcázva próbál magához szoritani... Szaporodnak a jelek, de nincs meg hozzá a megoldókulcs. Úgy érzem, hogy kiégtem, túlcsordultam, üres vagyok... elhelyezkedtem középen. Sok idő eltelt...