Csak fájva tudok szeretni(?)

 Érzem az illatod az orromban... már rég nem vagy itt, de érzem. Lehunyom a szemem, és látlak... érzem a számon az ajkaid. Érzem a kilélegzett levegődet. Érzem a bőrödet, az ujjaim alatt. 

Nem igazán akartam, hogy ez így legyen... Te is így érzed? 

Ez egyszerre égi öröm és lassú kín. Egyszerre szabadság és fogság. 

Nem tudom, hogy mire számítsak... reméljek, vagy nem.

Egyszerre vagy a menedékem, és csendes pusztulásom. Egyszerre építesz és rombolsz bennem valamit. 

Kitartanék érted a világ végéig is... dacosan.

Nem is kéne senki más... csak Te. 

. 

Kitartok érted, akkor is, ha folyamatosan fáj...  mikor kéne azt mondanom, hogy elég?